<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>

  
      Nyomtatható változat       Szólj hozzá ehhez a cikkhez!


Bakay KornélTéma : Őstörténetünkről
 

A kihirdetett magyar őstörténet alkonya


(Elhangzott Győrben, 2004. január 22-én)


 


Az elmúlt félévszázad alatt a magyar emberek többségéből is kiveszett a történeti érzék, a történeti tudat, kiveszett az érdeklődés a valós, az igazi, a meg nem tagadott ősi múltunk iránt. Nem csoda ez, hiszen a mai hatvan éven aluliak nemzedékeit a kommunista uralom marxista-leninista történelmi materializmusával etették hosszú évtizedeken át, amely tévtan szerint mindenki hitvány reakciós és sovén nacionalista, aki törődik a múlttal, aki szereti a hazáját, akinek fáj az, hogy 84 év óta nincsen igazi Magyarország, aki hiányolja, hogy 1945 óta nincs tiszta értékrend a társadalomban, aki aggódva kesereg azon, hogy csakhamar elfogyunk, mert nincs természetes szaporodás, (már csak tíz milliónyian vagyunk az államhatárok között és 12,5 milliónyian a Kárpátmedencében), aki büszke akar lenni arra, hogy magyar.

Az elnevelt tömegemberek primitív dáridója tölti be az étert a tv-éken és a rádiókon keresztül s a szellemi degenerálódás napról-napra járványszerűen terjed. Az éretlen és tudatlan tömegembernek véleménye nincs, akarata nincs, a reklámokkal tetszés szerint irányítható a szakadatlan fogyasztásra és a vegetálásra, így aztán tekintélyt nem tisztel, a múlt egyáltalán nem érdekli. Miért is érdekelné a történelem s kivált az őstörténelem?

Az iskolában azt tanították és nagyobbrészt azt tanítják ma is, hogy a magyarság egy, ezredéveken át vándorló, kóborló, istentelen, barbár nép volt, akinek rokonai a (finnek és a baltiak kivételével) a rendkívül alacsony szinten éldegélő un. finnugor népek.

A Kárpát-medencébe fejveszett meneküléssel, megriadt csorda módjára érkeztek, majd vad kegyetlenséggel legyilkolták az itt talált művelt szlávok egy részét, a többit beolvasztották és leigázták. Európa művelt népeit pedig a munkát utáló, részeges, vidám magyar rablóbandák hosszú évtizedeken át kifosztották, a településeket felgyújtották, a nőket megerőszakolták, a gyermekeket rabszíjra fűzték. Eleink tehát nem voltak kultúrnép, így ne akarjunk őseinkre hivatkozni, kivált ne a nagy keleti népekre, mint a szkítákra vagy a húrokra. Ezekhez ugyanis semmi közünk sincs. Minékünk csak a szibériai vogulok és osztyákok, a permi finnek és a balti finnek a rokonaink s aki ezt nem fogadja el, az a politikai alvilághoz tartozik, az históriai bűnöző - állítja ma is Rédei Károly Bécsben és Pusztay János, ez utóbbi a szombathelyi Tanárképző Főiskola hallgatói előtt fejti ki nézeteit.

Valóban ilyen volna a magyar őstörténet? Valóban analfabéta, dologtalan, öldöklő rablógyilkosok lettek volna ősatyáink? Valóban a história, a történelem nem volna más, mint visszanéző, szenvtelen kíváncsiskodás az egykor régen volt iránt?

A válaszunk: határozott nem!

A kihirdetett, hivatalos őstörténet hamis tanokra épített, amelyet sem az írott forrósok, sem a tárgyi források (régészet), sem az embertani kutatások (antropológia, DNS, vércsoport-vizsgálatok) nem erősítenek meg.

Ugyanakkor a mérvadónak nevezett történetírás nem ad választ arra, hogy:

A/ mi volt az oka annak, hogy sem a húrok, sem az avarok, sem a magyarok nem települtek meg a Kárpát-medencét nyugat felől lezáró Bécsi-medencétől nyugatra?
B/ mi volt az oka a kezdetektől kimutatható magyarellenességnek vagy talán helyénvalóbb magyargyűlöletet mondani?
C/ mikor és miért született meg a finnugor-rokonság elmélete?
D/ mikor és miért bomlott meg a nemzet egysége s miért nem azonos a magyar állam a magyar nemzettel?

A népek sohasem költöztek el hazájukból kedvtelésből vagy kalandvágyból, nem hagyták el könnyedén őseik temetőit és földjét. A magyarok sem tettek így soha.

Ma már a régészet kétségbevonhatatlan tényekkel igazolta, hogy sem a szkítáknak nevezett népek 2700 évvel ezelőtt, sem a húnok, sem az avarok, sem pedig a magyarok nem bolyongtak a végtelen füves rónákon, állataikat terelgetve, sátoros szekerek kíséretében, mint a kóbor ***ok, hanem váraik, városaik, falvaik, hatalmas állandó temetőik, a maguk korában rendkívül fejlett hadseregük volt s az Altájtól a Bécsi-medencéig egységes kultúrát és erős hatalmi övezetet alkottak. S ennek a nagy keleti kultúrának volt szerves része a magyarság!

Krónikáink egybehangzóan állítják, hogy a hungárok, a magyarok egyazon nép a hunnus-sal, s az avarral, s mindannyian szkíták. S azt is állítják, hogy Álmos és Árpád egyenes leszármazottja volt a nagy Atilla királynak.

A hivatalos történetírás szerint nekünk hún hagyományunk sohasem volt, ezt csak a németektől loptuk a XII-XIII. században. Hamis állítás ez, hiszen a nyugati források már a X. századtól (Waltharius) tudják, hogy a hungarusok húnok, illetve avarok.

De ezt bizonyítja eredethagyományunk is, így mindenek előtt a csodaszarvas legendája, amely megvolt a szkítáknál, a húnoknál és megvan a magyaroknál. De akkor hogyan lettünk finnugorok? A magyar nemzeti történetírás ős és hőskorában, a XVII. század végéig senkinek sem jutott eszébe kétségbe vonni a szkíta-hún rokonságot. Csak amikor megszületett az összehasonlító nyelvtudomány, akkor került sor a nyelvek, nyelvcsaládok szerinti elkülönítésére: hajlító és ragozó nyelvek nagy családjaira. A napkeleti nyelvnek tartott magyar nyelv eredetisége és különállása mindenki előtt világos volt. Az sem volt tudománytalan, hogy megállapították, a magyar nyelv mind nyelvtanilag, mind bizonyos mértékig szókincsében rokonságot mutat a permi, a szibériai és a balti nyelvek egyikével másikával. A nyelvtudományban is élenjáró német tudósoknak azonban kapóra jött a XVIII. század végén ez a rokonság, mert így jogot formálhattak arra, hogy a török háborúk 150 keserves éve után amúgy is elerőtlenedett magyarság önbizalmát súlyosan megtépázzák, kivált azután; hogy Mária Terézia legendás vezére, Hadik András huszárjaival megsarcolta Berlint (1737). Műveikben gúnyosan írták le: a barbár magyarok, akik csak a lovakhoz és a gyilkos kard forgatásához értenek, a kultúráról pedig fogalmuk sincs, nem a nagy Atillától származnak, hanem a rénszarvast hajszoló lappoktól és obi ugoroktól.

Nem arról van szó természetesen, hogy tagadnánk a magyar, a finn, az észt, a lív, a lapp, a mordvin, a cseremisz, zürjén, a vogul vagy az osztyák nyelvvel való - nem túl mély - rokonságot, hanem arról, hogy ez a rokonság nem úgy alakult ki, ahogyan a finnugristák ellentmondást nem tűrően kinyilatkoztatják, vagyis úgy, hogy egykor régen (V-IV. évezred?) volt egy közös őshaza valahol a tajgás-tundrás Szibériában vagy az Urál mentén, volt egy közös ősnép, egy közös alapnyelvvel, amely mindössze 600 alapszóból állt volna, amely ősnépből egyszercsak - valami csoda folytán - az előmagyarok kiváltak volna és dél felé fordulva megkezdték volna több évezredes vándorlásukat. Miközben az ősi halász-vadász-gyűjtögető életmódot felváltotta náluk az állattartás. Meg kell mondanunk ez a torz feltevés már a XX. század első harmadától eluralkodott, sőt nem hagyta érintetlenül a nagy Hóman Bálintot sem.

A valós helyzet más volt: egy nagy lélekszámú, magyar nyelvet beszélő nép hatott a szomszédos kis népcsoportokra, amelyek átvették a nyelvet, ill. annak bizonyos elemeit.

A finnugor rokonság és származás-elmélet tehát a társadalomtudományok fejlődése következtében született meg, de tagadhatatlanul politikai okai is voltak. A fő hajtó és mozgatóerő: a magyarellenesség, a magyarok iránti gyűlölködés volt. Miért alakult ez ki?

Földünk 148 millió km2-nyi területéből Ázsia 45 millió, Európa 9,9 millió km'. A 340 000 km2-es Kárpát-medence Európa kellős közepe, természetes védettséggel, zárt vízrendszerrel, igen gazdag ásványkincsekkel, hatalmas ivóvíz- és gyógyvíz-készletekkel, s ez az a tájegység, ahol a latin-germán, a görög-szláv. és a szkíta-hún népek és kultúrák, egyedül Eurázsiában, találkoznak! S ezt a földet a történelemben először a keleti lovas népek tudták egyesíteni, egy hatalmi erő alá vonni. Először a hún Atilla, majd az avar nagykirály: Baján. Amikor ez az egység megbomlott a IX. században, vákuum keletkezett. Ekkor érkeztek meg eleink s néhány évtized, alatt, lényegében harc nélkül birtokba vették az akkor lakható egész Kárpát-medencét. De csak azt! Hadierejüknél fogva mehettek volna bárhová megtelepedési céllal is, amint a normannok és az arabok tették, erejüket a hadjárataik világosan megmutatták. De nem telepedtek meg másutt. Mit jelent ez? Egyrészt azt, hogy az itt lakó népek nagyobb része testvérnép kellett legyen s amint a Tarihi Üngürüsz és az itáliai krónikások (Bonfini és Ransanus) írják, ugyanazt a nyelvet kellett beszélje. Erre mutat a Kárpát-medence toponímiája: a hely- és földrajzi nevek, amelyek döntő többsége színmagyar eredetű, még az antik forrásokban szereplő Duna, Tisza, Maros, Olt, Ompoly sem kivétel, mert ezek szkítakori vagy még régebbi elnevezések. 1400-ig például Erdély területén 2056 helynév jött létre s ebből csak 102 szláv eredetű!

Ugyanakkor komoly nehézséget jelent, hogy sem a szkíták, sem a húnok, sem az avarok nyelvét, hiteles és vitathatatlan nyelvemlékből eddig nem ismerjük. Eddig, mondottam s azért tettem ezt, mert nemrégiben közzé tettek egy óörmény betűvel (grabar) írott kaukázusi hún nyelvű anyagot, amelynek mind a nyelvtana, mind a szókincse rendkívüli hasonlóságot mutat a magyarral. (1)

Ugyanakkor a Dezoxiribo-Nuklein-Sav (DNS) vizsgáltok kimutatták (a DNS molekulák az öröklődés anyagai nem pedig a fehérjék s erre 1995-ben jöttek rá!) hogy a Kárpát-medencét birtokukba vevő őskőkori népek között az ősmagyarok is ott voltak, az őshorvátokkal és az őslengyelekkel és az ősukránokkal együtt. A rögzült mutációkból, azaz a DNS szekvenciák különbözőségeiből ugyanis a fajok rokonságára lehet következtetni (egy emberben 23 pár kromoszóma van és ez 16 millió féle kombinációra képes, ám a vércsoportot egyetlen egy génpár határozza meg s ezek évezredek után is kimutathatók jelzőgének-markerek a sejtgyökök maradékaiban.)

Az un. mitokondriális DNS révén tudjuk például, hogy az ember nem 25 millió éves a Földön, hanem csak 5 millió éves s a mi emberősünk cca. 100 000 évvel ezelőtt rajzott szét Közép-Afrikából Európába is, Közép-Ázsiába és Kínába is.

A Kárpát-medencét birtokba vevő magyar eleink tehát itt egy hatalmi gócot hoztak létre mind katonai, mind gazdasági vonatkozásban. Ez az erős ország tette lehetővé a nagyszabású európai hadjáratokat, amelyeket a IX. század elejétől a X, század végéig vezettek (838 - 970)

Ezt az erős Duna-menti hatalmat szerették volna a nyugat-európaiak megszüntetni már a kezdetektől. Ezért vonultak fel 907-ben s ezért ajánlotta Abd al-Rahman mór (cordovai) kalifa 955-ben Ottó német királynak, hogy a magyarokat ki kellene irtani. Ezért hirdettek a pápák keresztes hadjáratot a magyarok ellen, a gens detestanda - az elátkozott nép ellen.

Dehungarizálni kell a térséget - mondták ki a nagyhatalmak is a XIX- XX. században. A hungarocidium hamarosan meg is indult: a bácskai Földvár templomi oltárára gúlában kirakott 37 levágott magyar gyermekfej volt a jel 1848-ban s a szerb kezdet nem maradt folytatás nélkül!

A Turul-nembeli Álmos-Árpád szent dinasztia 29 uralkodója (819-1301 ) hiába adott a keresztény világnak 10 magyar szentet, az erős, bizonyos korokban európai nagyhatalomként működő magyar királyság az ellenszenv, a gyűlölködő harag tárgyává vált. Ezt fejezte ki a XVIII-XIX. századi álláspont, hogy ti. a magyaroknak nincs helyük Európában. Tisztázatlan az eredetük és nincs joguk nemhogy Erdélyre, de Magyarországra sem! S mindez 150 évvel Trianon előtt!

Csoda-e, ha 1918/20-ban bekövetkezett nemzeti történelmünk legnagyobb tragédiája? Meggátolható lett volna a katasztrófa? A határozott válaszom: igen!

Ha a magyarságból nem ölik ki nemzeti érdeklődést múltja iránt, ha megmarad a nemzettudata, akkor nem dobja el a fegyvereit 1918-ban. Az első háborút 1918. augusztusában a németek nagy veresége után a szövetségesek elvesztették, de a szávai magyar hadsereg érintetlen volt még 1918. októberében is. Ám a kiegyezés utáni liberális polgári radikálisok (Kunfi Zs., Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Linder Béla) megmételyezték a magyar ember lelkét s elvették a múltját. A múltját vesztett ember pedig olyan, mint az emlékezetét vesztett beteg. A történelem minden nép számára hatalmas erő, de csak akkor hat, ha a nemzettel való azonosulást, a közös sorsot vállaljuk. Csak akkor vagyok a nemzet tagja, ha minden pillanatban és minden helyzetben vallom és megélem: ez az én nyelvem, ez az én múltam, ez az én földem, ez az én hitem, ez az én szent örökségem, a génjeimben őrzött szent hagyományom. Ahogyan Dzsida Jenő megfogalmazta:

Be kell látnunk:

Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet!

S nem szabadna tűrnünk, hogy idegen lelkű firkászok (Népszabadság 2003. nov. 17.) le merjék írni büntetlenül: "a csodaszarvas, a nemzetbálvány, a fehér paci, miegymás lehetnek komoly istenek, de az üdvösség valóságára nézve mindegyikük csak kár és szemét!"

S a Széchenyi díjjal kitüntetett Spiró sorai is jelzik az idegen szívűek magyargyűlöletét:

Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,
Fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból.
És nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek, hogy bebizonyítsuk: nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

Nagy költőink (Reményik Sándor) tisztán látták a jövendőt, a pusztulás útját:

Először a Dicsőség hullott le,
Aztán a Hatalom,
Aztán a Korona.
A kettős-kereszt s a Hármas-halom,

Aztán a Szabadság,
Aztán a Hit,
Aztán a Remény,
Nyomában a lefutott csillagzatoknak

Maradt a Csend.
S a Sötétség az égbolt peremén.

A magyarság a katasztrófák nemzete, a XX. században a nagyhatalmak kivégezték Magyarországot, a XXI. század vajon mit hoz? Marad-e a megfeszített nemzet a keresztfán vagy végre feltámadunk?

A múltat nem szabad elveszítenünk, nem szabad eladnunk, nem szabad hagynunk eljelentékteleníteni. Hazug szólamokat terjesztenek a mai mérvadónak nevezett történészek, amikor azt hirdetik: tegyünk úgy, amint Szent István királyék tettek: szokásainkat, hagyományainkat, múltunkat erőszakkal akár, de töröljük ki az emlékezetünkből, az őseinkhez fűződő minden szálat szakítsuk el, mert csak így fogad be bennünket Európa s most az Unió. Csak így bocsátják meg nékünk Atillát, Bajánt, Bulcsút és Lélt.

A magyar politikai gondolkodás mindig történelemérzékeny volt, csak mostanság nem az. Nem ismerik el a történelmi jogot, nem ismerik el a nemzetek közötti kulturális különbségeket, s történetietlen historizálásnak nevezik, ha az igazi történész mind az értelemre, mind az érzelmekre hatni akar. Márpedig az a histórikus, aki csak részletproblémák pepecselésével tölti az idejét és csak a szaktársainak ír magvas tanulmányokat, feleslegesen élt és dolgozott, mert a keze között a történettudomány halott.

1. Bérczi Szaniszló, Detre Csaba, A hunok művészete. - vö. Detre Csaba, Hun szavak, szövegek. Sajtó alatt. Teljesen érthetetlen, hogy Kiszely István, Az iszfaháni kódex c. cikkében (Demokrata 8/2004/17. szám 37-38.) a magyar nyelvet, a húnnal együtt, töröknek nevezi!

Bakay Kornél


  
    Nyomtatható változat   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Szerk:webmester
Idő:2011.04.02.
Olv.:1920
Cimkék:

<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>
 

Eddigi hozzászólások:

A cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.

Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)


Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Írd be ide a fenti képen látható kódot. A a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat




 
 STATISZTIKA
 TÁRSOLDALAK
 VENDÉGKÖNYV
 ELÉRÉSEK

Keresés honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


REGISZTRÁCIÓ
 

Őstörténetünkről
Őstörténetünkről szóló cikkek, könyvek oldalai.


 
 
Ugrás_a_cikk_oldalára

 

Unsoft.hu


Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  GONDOLGOK
  FORRÁSOK
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Elektro-Tec, Gyöngyös
  Ősmagyar nyelvek
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Meglátások
  Boricsev Oleg
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  A gyöngyösi Ringsted utca oldala
  Évelő növények, évelő virágok
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Szekeres Sándor: Egyszerű játékok a sakktáblán
  Szkíta Főnix
  The Scythian Phoenix
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 
 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, fájdalmas sebeket szakitva fel a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Megtalálta a valódi betlehemi csillagot, szó lesz a történelmi, a pártus Jézusról, a valós keresztrefeszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora. Talán nem is véltetlen, hogy most íródott meg a könyv - írja - ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek. Ezek alapjait érinti meg ez az írás, új szemléletet adva eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.