KELTA MAGYAROK, MAGYAR KELTÁK

A Kr. e. ötödik évszázadtól ismerik őket a görög és római krónikák, és hatalmas népnek írják le. Az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig száguldottak lovaikon, hajtották gulyáikat, művelték földjeiket, bányászták érceiket és kovácsolták félelmetes vasfegyvereiket. Hatalmas domb- és gödörsírokat állítottak fel legvitézebb harcosaik emlékére, sumir, szabir és szittya mintára szekerekkel is temetkeztek. Óriási körtemplomok, szentélyek, szent fák és ligetek, szent források alkották a szellemi és vallási élet központjait, ahol táltosok, a druidák, végezték a szertartásokat, megáldották az újszülötteket, házasságokat kötöttek, kezelték a betegeket, áldoztak az Isten (ek) nek, többek között bikát és fehér lovat, regöltek és kiképezték a jövendőbeli tordákat. Az áldozati növényeket üstben megfőzték. Ma már bizonyított, hogy a kelta nép nem volt primitív, barbár rabló társaság, ellentmondva némi római "propagandaírásnak". A régészet segítségével bebizonyosodott, hogy a kelta civilizáció egyenrangú volt a rómaival.